Windesheim University of Applied Sciences, Hollandia


  • 2024.09.25
Windesheim University of Applied Sciences, Hollandia

Az egyetem büszke hallgatóorientált oktatására, amelyben nagy hangsúlyt kapnak a kislétszámú (15-20 fős) tanórák és a hallgatók tehetségének felfedezése és kiteljesítése. Az elméleti tudás elsajátítása mellett a diákoknak lehetőségük van a gyakorlatban is elmélyíteni ismereteiket workshopok, vendégelőadások és gyakornoki programok, projektek által. Az egyedi megközelítés gyakori eredménye, hogy a négy éves alapképzés elvégzése után a frissdiplomások sikeresen képesek beilleszkedni a munkaerőbe.

Az egyetem képzései az üzleti, gazdasági és vállalkozói ismeretek elmélyítését célozzák meg. Képzéseikre mind gimnáziumi, mind technikumi érettségivel lehet jelentkezni.

Az egyetemen elérhető alapképzések:

  • International Business - 4 éves, Bachelor képzés

A globalizáció egyre növekvő mértéke miatt a nemzetközi látásmóddal bíró szakemberek igen keresettek. A képzés átfogó ismereteket nyújt leendő magánvállalkozóknak, multinacionális cégek menedzsereinek és középvállalkozások vezetőinek egyaránt. A képzés alatt a hallgatók betekintést nyerhetnek az vállalatok világába gyakornoki programok által és az üzleti élet valódi kihívásaival küzdhetnek meg. 

  • Global Project and Change Management - 4 éves Bachelor képzés

A képzés célja olyan szakemberek oktatása, akik képesek nemzetközi projektek megvalósítására és menedzselésére fenntartható módon. Az ide jelentkező hallgatók akarnak a pozitív változás lenni a világban, mivel mélyreható ismeretekre tehetnek szert olyan globális problémák terén, mint amilyen a klímaváltozás, az emberi jogok megsértése, a nemi egyenlőtlenségek és a migráció.

Miért válaszd a Windesheim-et?

  • magas oktatási színvonal - az egyetem első helyet ért el az Elsevier Weekly rangsorában és Hollandia egyik legjobb alkalmazott tudományok egyetemeként tartják számon
  • széleskörűen elérhető kollégiumok a nemzetközi diákok számára
  • hallgatóközpontű megközelítés - személyes kapcsolat a tanárokkal, erős fókusz az egyedi képességek fejlesztésén, segítség a személyes célok elérésében
  • magabiztos gyakorlati tudás - a képzés vállalatokon és szervezeteken keresztül helyezi testközelbe a tudást
  • befogadó egyetemi környezet - az egyetem több évben is elnyerte az educations.com "Top 10 Places to Study Abroad" díját európai és globális szinten is

Ha több információra vagy kíváncsi a Windesheim University of Applied Sciences-el kapcsolatban foglalj ingyenes személyes vagy online konzultációt!